Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Petr Cech életrajza

Napjaink egyértelműen első számú kelet-európai kapusát tisztelhetjük a cseh kapus személyében, aki méltó utódja válogatottbeli elődjének, Victornak, az aranylabdás portásnak - ő ráadásul Vasfüggöny utáni generációsként immáron egész Európának megmutathatja tudását.

Nagyon korán külföldre igazolt az odahaza a Viktoria Plzenben kezdő, majd az FK Chmel Blsanyben első osztályú focistává érő colos ifista, aki 17 éves korában mutatkozott be az élvonalban. Már ekkor sem volt teljesen ismeretlen focista, hiszen 16 éves korától az összes korosztályban stabil válogatott volt, s ő volt a 3. számú portás a sydneyi olimpián a kék-fehér-piros nemzeti csapatban. A bajnokságot már nem is a Chmelben fejezte be, hiszen télen a Sparta 700 000 euró fizetett érte, nyáron pedig az argentínai ifi-VB-n is részt vehetett. A következő évben berobbant a foci világába: a Spartával a BL-ben vitézkedve nevet szerzett magának a felnőttek között is, közben otthol felállított egy 1120 perces góltalansági rekordot. Februárban bemutatkozhatott a nagyválogatottban is, majd nyáron hazai pályán Európa-bajnok lett az U-21-es csapattal!

A döntőben nem kapott gólt a franciák ellen s a hosszabbításban két büntetőt is kivédett - erre természetesen már külföldön is felfigyeltek. A magyar Bölöni László edzette francia Stade Rennes csapott le rá, 5 millió eurót fizetve az ifjú tehetségért. Bár a két itt töltött év alatt a Liga egyik legjobb kapusává nőtte ki magát Barthez és Coupet mögött, de kissé megbicsaklott a kis klubban pályafutása, ráadásul a nemzeti csapattal sem jutott ki a 2002-es VB-re. Az EURO2004 selejtezőin már alapember volt (nem is csoda, hiszen azt nyilatkozta egyszer, hogy Karel Brückner a világ legjobb edzője:)), s Portugáliába már a Chelsea játékosaként utazott ki, lévén Abramovics már 2004 januárjában megvásárolta őt. 10 millió eurót adott érte az angol klub, s Cech a Parma zseniális kapusát, Freyt előzte meg a kékek bevásárlólistáján!

Főleg azzal nyerte meg a megfigyelőket, hogy nemcsak hatalmas bravúrokra, de megbízható teljesítményre is képes - s ez az, ami miatt kiszorította Carlo Cudicinit a kékek kapujából. Az EB-n végleg biztosította helyét a legnagyobbak között: hibátlanul teljesítménye miatt fölényesen választották meg a torna kapusának! Angliában sem tétlenkedett, bár a MU elleni debütálása nem sikerült a legfényesebbre, de első szezonjában egy fantasztikus, majd' 1000 perces góltalansági rekorddal mutatkozott be az albioni fanoknak. Decemberben megválasztották országa legjobb labdarúgójának (megelőzte az EB-gólkirály Milan Barost is!), viszont tavasszal becsúszott egy-két gyengébb mérkőzés és suta mozdulat, ezt tükrözi is a viszonylag elszürkült 6.4-as átlaga. A BL-ben a Barcelona ellen 4:2-re megnyert rangadón világklasszis formában védett, a szakírók szerint ma már egyértelműen ott a helye a világ legjobb három kapusa között!

2005 végén bekerült az Év európai álomcsapatába is: "A plzeni születésű, mindössze 23 esztendős óriás két rennes-i tanulóév után szilárdan megvetette a lábát a Chelsea kapujában, az év első hét bajnokiján nem kapott gólt (1025 perccel új ligarekordot állított fel), a következő idény első öt mérkőzésén megint nem. Bajnok és Ligakupa-győztes lett a kékekkel, most is toronymagasan vezet velük, a 2004-05-ös BL-ben is bejutott a legjobb négy közé, a cseh válogatottal pedig kivívta a világbajnoki szereplés jogát - a norvégok elleni pótselejtező két összecsapásán egyetlen gólt sem kapott" - szólt az indoklás. "Big Pete" Németországban sem vallott szégyent, egyáltalán nem rajta múlott, hogy csoportjukban csak harmadik helyen végeztek a csehek az olaszok és a ghánaiak mögött.

Ősszel sajnos nem parádés védései miatt foglalkozott vele a sportsajtó: október 14-én a Reading elleni bajnokin Stephen Hunt sunyi módon fejberúgta őt, a cseh cseréjeként beállt Cudicinit pedig később Sonko kobakolta meg. Cech járt rosszabbul, hiszen koponyacsontja megrepedt, s bizony ennek sokkal rosszabb következményei is lehettek volna! Oxfordban műtötték meg, egy hetet töltött kórházban s édesapja ekkor azt nyilatkozta, hogy legalább egy esztendőt ki kell hagynia fiának. Legjobban Mourinho foglalta össze az esetet: "Az ütközés borzasztó volt, örüljünk hogy életben maradt!". A portás október 27-én adott először hosszabb interjút, ekkor a Chelsea TV-nek elmondta, hogy egyáltalán nem emlékszik sérülésére. Egy komplett orvosi vizsgálat szerencsére azt mutatta ki, hogy "csak" három hónapot kell kihagynia.

Ám a kapust kemény fából faragták: már január 20-án, a Liverpool elleni csúcsrangadón visszatért (helyettese, a portugál Hilario teljesítménye egyáltalán nem volt meggyőző), s több nagy bravúrt is bemutatott. Hogy koponyáját védjék, egy igencsak dizájnos sapkában engedték csak pályára lépni őt a doktorok - utoljára ilyet négy páncélos és egy kutya kalandjait feldolgozó szovjet háborús eposzban láttunk.

98-89 
Viktoria Plzen  
 
 
99-00 
Chmel Blsany  
 
 
00-01 
Chmel Blsany  
26 
 
 
01-02 
Sparta Praga 
26 
 
 
02-03 
Rennes  
37 
 
 
03-04 
Rennes  
33 
 
 
04-05 
Chelsea  
35 
BL 
11 
6.37
05-06 
Chelsea  
34 
BL 
6.35
A táblázatban szereplő adatok sorrendben: év, csapat, mérkőzések száma, szerzett gólok száma, nemzetközi kuparészvétel, nemzetközi kupamérkőzések száma, nemzetközi és válogatott kupatalálkozón szerzett gólok száma és az elért bajnoki átlag.

Forrás: nso.hu